Önbizalomfröccs minden apának

A mai apák átlagban 43 perccel több időt töltenek gyerekeikkel, mint a régiek.

Egy nap 24 órából áll, ennyiből kell a lehető legtöbbet a gyerekkel tölteni. Sok apának lelkiismeret-furdalása is van, hogy nem húzhat le 26-27 órákat naponta, pedig a jelenkor szülőinek semmi oka szomorkodni, igenis jól teljesítenek.

Kép
forrás: www.gettyimages.com

A Kaliforniai Egyetemen elkészült egy kutatás, amely azt vizsgálta, különböző korok szülői mennyi időt fordítottak gyermekükre. A tanulmány elkészítése során több mint 122 ezer alanyt kérdeztek meg, közülük 68 ezer anya és 54 ezer apa volt, a kérdéseket nem csak amerikai, de dán, norvég, francia, német vagy olasz szülőknek is feltették. Az 1965 és 2012 közötti intervallumot vizsgálták, azaz olyanokat kérdeztek, akik ebben az időszakban voltak szülők.

Kép
forrás: www.gettyimages.com

A kutatás kimutatta, azok, akik 2011 és 2012 között voltak apukák, átlagosan 59 percet foglalkoztak gyerekükkel naponta, míg például 1965-ben 16 volt ez a szám. Ez majdnem négyszer annyi idő, de az anyukák is odatették magukat, közel dupla akkorára növelték gyermekükkel töltött percek számát.
Az apukák hatorozottan javuló tendenciát mutatnak, 43 percet "hoztak" elődeikhez képest, és rácáfoltak arra az elméletre, hogy a modern kor több feladatot generál és több időt vesz el a szülőktől. Valahogy mindig megoldjuk.

Olvasd el ezt is!
Olvasd el ezt is! Szily László: Beírás
Még több cikk neked

Előfizetés