5 alaptipp, hogy a gyerek érkezése ne tegye tönkre a párkapcsolatodat

Mi lesz kettőtökkel, ha egy harmadik személy lép be az életetekbe – még akkor is, ha a közös babátok az illető? Erre a kérdésre egyáltalán nem egyértelmű a válasz annak ellenére sem – illetve éppen ezért –, hogy nincs nagyobb öröm, mint az új jövevény érkezése.

Egy ehhez hasonló földrengésszerű változásnak könnyen áldozatául eshet mindaz, amit eddig közösen felépítettetek. Még csak nem is kell túlságosan figyelmetlennek lenni egymás iránt; a baba a friss szülők minden idejét leköti, érkezését álmatlanul töltött órák, sajgó varratok és folytonos ordítás, illetve gőgicsélés kíséri. Aztán következik a kisgyerekkor, ami szintén tele van boldog pillanatokkal, ám ugyanígy stresszes is; állandóan figyelni kell, mikor vesz imádott magzatunk a szájába valami apró tárgyat, mikor tűnik el nyomtalanul a bevásárlóközpontban és még milyen veszélyek leselkednek rá. Ja és közben érkezik a kistesó… Egy szó mint száz, idővel már alig hiányzik a romantikázás és a partnerünkkel leginkább arról társalgunk, hogy kitart-e a popsitörlő hétfőig vagy inkább ugorjunk le a sarki kisboltba.

Ennek persze nem kell feltétlenül így lennie, a párkapcsolat megmaradhat életünk egyik legfontosabb sorsközösségeként a baba érkezése után is, sőt, csak még szorosabbá és intimebbé válhat. Íme néhány tipp, ami segíthet:

Nézd meg a galériánkat> 5 kép
5 alaptipp, hogy a gyerek érkezése ne tegye tönkre a párkapcsolatodat

prevention.com

Még több cikk neked
Utolsó hétvégéjére készül idén a Gyerek Sziget
Utolsó hétvégéjére készül idén a Gyerek Sziget

Jjúnius 23-24-én érdemes kinézni a Hajógyári-szigetre és elmerülni a seregnyi ingyenes programban.

Elolvasom
Ez a hétvége az apukák ünnepe lesz a Gyerek Szigeten
Ez a hétvége az apukák ünnepe lesz a Gyerek Szigeten

A Gyerek Sziget harmadik hétvégéjén az apukáknak kedveskednek a szervezők, csupa apa-gyerek programmal:

Elolvasom
9 jel, hogy gyermekednek a digitális szakmában a helye
9 jel, hogy gyermekednek a digitális szakmában a helye

Legyen fiú vagy lány, 2 vagy 12 éves, ha az alábbi jelekkel találkozol, nem kizárt, hogy gyermeked egy nap programozó, webfejlesztő, szoftverfejlesztő, vagy más hasonló, IT területen dolgozó szakember lesz. És valószínűleg nagyon jó is!

Elolvasom

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem