A srácaim rohangálása már-már elviselhetetlen. Aztán egyik nap feljött a szomszéd és azóta nem térek magamhoz

Forrás: getty images

Vajon meddig bírják a szomszédok a gyerekek hangoskodását? És hogy reagálnak? Igaz történet.

Az iker fiaink most lesznek 5 évesek és hát mit ne mondjak: igazi égedelmek. Hónapok óta próbáljuk őket csitítani a feleségemmel, de mintha képtelenek volnának normális ember módjára közlekedni. Egyszerűen még a leghalkabb léptük is olyannak hat, mintha egy elefánt csorda dübörögne át a nappalinkon. Szinte el sem akarom képzelni, hogy milyen lehet ez a kéretlen "surround" hatás az alattunk lévő lakásban, ahol egy kedves fiatal házaspár lakik. Nemrég költöztek alánk, - bár képzelgéseim szerint már rég megbánták-, és most várják az első gyereküket.

Az ikrek persze amellett, hogy leállíthatatlanok, rendkívül cserfesek is, így ha még nem is adódott volna különösebb okunk összeismerkedni az új szomszédokkal, ők megtették helyettünk: minden alkalommal, ha összefutunk a lépcsőházban, vagy a ház előtt, hosszú percekig faggatják Ádámékat, például ilyen kérdésekkel:

Már az összes bútort bepakoltátok a lakásba? És megnézhetjük a szobátokat?

vagy:

Ádám, lejöhetünk veled megnézni a kocsidat?

Kép
forrás: getty images

Szóval adnak programot a szomszédoknak is, nem csak a kedves szüleiknek, azaz nekünk. Eddig szerencsére a szomszédok is jól vették az akadályokat és benne voltak minden "gyerekes buliban". Egyik nap azonban már lehet, hogy messzire mentek a kicsik, mert olyan dübörgést produkáltak, hogy már én is elkezdtem kiabálni, hogy álljanak le, - pedig eddig minden ész érvet kipróbáltam már és amúgy viszonylag higgadt fazon vagyok.

Mondtam is a feleségemnek, hogy ha ez nem készíti ki a szomszédokat, akkor az a csodával lesz határos. Ekkor azonban megszólalt az ajtó csengőnk és én kissé félve nyitottam ki az ajtót.

Ők voltak. Pontosabban a pár hölgy tagja az egyre növekvő pocakjával. Azonnal elkezdtem mentegetőzni, de ő mintha meg sem hallotta volna mit beszélek, közbevágott:

Hallom a srácok jól belelendültek! Csak azért jöttem, hogy ha szeretnétek kicsit egyedül lenni, én szívesen leviszem magunkhoz a fiúkat 1-2 órára játszani. Van olyan társasunk, ami nekik való, vagy kicsit rajzolok, gyurmázok velük. Egy kis környezetváltozás nem árthat...

Kép
forrás: getty images

Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, még senki nem volt velünk ilyen előzékeny azelőtt a házban. Megköszöntem és kinyögtem valami olyasmit, hogy "igazán nem kell, de nagyon kedvesek vagytok", de már késő volt. A vájt fülű "kis denevérek" meghallották az invitációt és rákezdték:

Anya, anya...ugye lemehetünk? Apa nem engedi! Csak egy kicsit, anya!

Persze engedtünk a kérésnek és a srácok eltűntek egy bő másfél órára. Azalatt mi ültünk a kanapén, megittunk egy pohár bort és nagyokat sóhajtoztunk. Nem csináltunk tulajdonképpen semmit. Amikor visszatértek, vagy tízszer elmondták, hogy miket játszottak és hogy mekkora "királyság" volt. Meg persze, hogy máskor is menni akarnak és ugye megengedjük. Még soha nem volt ilyen jó kapcsolatunk szomszédokkal. Így névtelenül is köszönjük nekik, hogy ezt megtapasztalhattuk és bízunk benne, hogy egyszer viszonozhatjuk a kedvességüket.

Még több cikk neked
Mikor érdemes először moziba vinni a gyereket?
Mikor érdemes először moziba vinni a gyereket?

Adunk néhány tippet, hogy a mozi igazán élmény lehessen!

Elolvasom
Egyszer abszurd, másszor elgondolkodtató fotókat készít gyerekeivel ez az apuka
Egyszer abszurd, másszor elgondolkodtató fotókat készít gyerekeivel ez az apuka

Nem semmi lesz majd később ilyen gyerekkori fotókat visszanézni!

Elolvasom
9 dolog, amitől a leginkább félek, mióta megtudtam, hogy apa leszek
9 dolog, amitől a leginkább félek, mióta megtudtam, hogy apa leszek

"Nem titok és szerintem nem is szégyen, hogy vannak bizonyos dolgok, amelyektől tartok egy kicsit, sőt, olyanok is, amikre gondolni sem akarok, mert félelemmel töltenek el."

Elolvasom

Előfizetés