Megfizethetetlen a reakció, ahogy a leendő apuka reagált mikor megtudta, hogy felesége babát vár

Jó kis cselt eszelt ki a felesége a jóhír tudatására.

Kellyn és Eric már hónapok óta próbálkoztak a kisbabával, mióta tavaly decemberben örök hűséget fogadtak egymásnak. Éppen 17 hete sikerrel jártak, azonban a leendő büszke apuka felesége rendkívül jeleskedett titoktartásban, ugyanis egy igazán emlékezetes pillanatra tartogatta a jó hír közlését. Az első házassági évfordurdulójukat megünnepelvén rávette Ericet, hogy menjenek el egy fotózásra és örökítsék meg, hogy milyenek is ők együtt, így egy év után.

A fotós egy apró táblát is hozott magával, amelyre a párnak külön-külön fel kellett írnia egy szót, amivel az elmúlt egy év házasságukat a leginkább jellemezni tudják. Először a férfi volt soron, ő viccesen azt írta a táblára, hogy "teljesített". A fotós el is készítette a képet, majd Eric a feleségének is megmutatta a táblát. Jót mosolyogtak, majd Kellyn következett. Ő azonban csavart egyet a történeten és nem a házasságukat leíró szót véste a táblára, hanem egy örökké emlékezetes üzenetet:

Hamarosan apa leszel!

Majd férje felé fordította az irományt és...

De innen inkább beszéljenek helyettünk a képek!

Nézd meg a galériánkat> 5 kép
Megfizethetetlen a reakció, ahogyan a leendő apuka reagált, amikor megtudta, hogy felesége babát vár

Te hogy tudtad meg, hogy apa leszel? Írd meg nekünk a sztorit üzenetben!

people.com

Még több cikk neked
Senki sem tökéletes: 11 eszméletlen szülői baki
Senki sem tökéletes: 11 eszméletlen szülői baki

Valld be nyugodtan, néha te is csinálsz ilyeneket!

Elolvasom
Apa megoldotta, hogy az összes gyereke imádjon fürdeni
Apa megoldotta, hogy az összes gyereke imádjon fürdeni

Sajátos megoldás, de ha egyszer bevált!

Elolvasom
Milyen életkorban milyen házimunkát bízhatsz a gyerekre? Íme a lista
Milyen életkorban milyen házimunkát bízhatsz a gyerekre? Íme a lista

A házimunka az életünk része, ezért szülő és gyerek egyaránt akkor jár jól, ha már egészen apró korban rászoktatjuk a leszármazottainkat néhány alapvető feladatra, például hogy...

Elolvasom

Előfizetés