Szerinted zseni? Ez az anyuka megoldotta, hogy ne kelljen felkelnie éjszaka a babájához

Forrás: boredpanda.com

Ti bevetnétek ezt a trükköt otthon?

Nem valószínű, hogy sokatoknak be kéne mutatni, milyen is hónapokon keresztül kizárólag megszakításokkal "átaludni" az éjszakát. Vagy mondjuk inkább úgy, hogy túlélni? Az első néhány hónap minden szülőnek húzós időszak, még akkor is, ha már nem kezdő párosról van szó. Hiszen ahány gyermek, annyi szokás, nem igaz?

A történetben szereplő kislány például, - édesanyja elmondása szerint-, csakis és kizárólag egy dolog miatt ébred fel éjszakánként: ez pedig nem más, mint hogy a cumi kiesik a szájából.

Napközben nem egy nagy cumi-barát, de éjjel minden bizonnyal megnyugtatja, így mindig azzal együtt fektetem le.

- meséli a 8 hónapos csöppség édesanyja, Laura.

Tehát Laura egyszer csak rájött, hogy kizárólag a cumi elvesztése miatt megy az esti sírdogálás, így kieszelt egy rafinált tervet:

Kép
forrás: boredpanda.com

3 hónapos kora óta 10 cumit teszek az ágyába, így igen kevés az esély arra, hogy éjjel tapogatva ne találjon rá legalább egyre, ha kiesett volna a szájából. Eddig 99%-os a siker.

- mondja Laura.

Mióta az interneten terjed a történet, természetesen számos szülő reagált rá a világ minden részéről. Sokan istenítik az anyukát és nem értik, hogy ez nekik hogy nem jutott eddig eszükbe; mások viszont nem értenek egyet már önmagában a cumi használattal sem.

Te mit gondolsz erről a kis szülői trükkről? Te bevetnéd a gyerekednél?

boredpanda

Még több cikk neked
Utolsó hétvégéjére készül idén a Gyerek Sziget
Utolsó hétvégéjére készül idén a Gyerek Sziget

Jjúnius 23-24-én érdemes kinézni a Hajógyári-szigetre és elmerülni a seregnyi ingyenes programban.

Elolvasom
Ez a hétvége az apukák ünnepe lesz a Gyerek Szigeten
Ez a hétvége az apukák ünnepe lesz a Gyerek Szigeten

A Gyerek Sziget harmadik hétvégéjén az apukáknak kedveskednek a szervezők, csupa apa-gyerek programmal:

Elolvasom
9 jel, hogy gyermekednek a digitális szakmában a helye
9 jel, hogy gyermekednek a digitális szakmában a helye

Legyen fiú vagy lány, 2 vagy 12 éves, ha az alábbi jelekkel találkozol, nem kizárt, hogy gyermeked egy nap programozó, webfejlesztő, szoftverfejlesztő, vagy más hasonló, IT területen dolgozó szakember lesz. És valószínűleg nagyon jó is!

Elolvasom

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem